Dunkel Kinga:

46 éves vagyok, két kisiskolás gyermekemmel falun élek. 

Gyerekkoromban és fiatal felnőttkoromban sosem sportoltam igazán rendszeresen. 40 éves korom körül, még kisgyerekes anyukaként kezdtem a futást Csabával, vele szerettem meg igazán magát futást. Ez a kapcsolat vele és a futással azóta is tart. Közben volt több sérülés, apukám halála, amik miatt olykor hónapok maradtak ki, de most újra itt vagyok és együtt dolgozunk.

Amiért nagyon szeretek vele dolgozni az az, hogy abszolút elfogadja és segíti a céljaimat. Ez az én esetemben nagyjából egy 35 percen belüli 5, 70 percen belüli 10 km-t jelent, az állóképességem megőrzését a kezdődő menopausa ellenére, és nem többet. De számomra ez sok munka és ha sikerül, hatalmas eredmény!

A másik ok, hogy Csaba mindig nagyon pozitív és támogató, még akkor is, ha nagyon nehézkesen mennek az edzések.

A harmadik, de számomra nagyon fontos: abszolút alkalmazkodik ahhoz, hogy én éppen mennyit időt, energiát tudok a futásba tenni és elfogadja, hogy belőlem bizony nem lesz ultramaratonista (még félmaratonista is csak valami távoli jövőben, ez az álom még beteljesülésre vár). Ha megbeszéljük, hogy kevesebb vagy rövidebb edzésre lesz lehetőségem, vagy épp nyaral a család, akkor ehhez ír tervet. (Így viszont már mindenfelé futottam Európában is például nyaralás alatt, ami mindig nagy élmény.)

Torma Tamás:

„Már közel 7 éve dolgozunk együtt, melynek során a futással hol viharos, hol boldog párkapcsolatot ápoltam. Sokszor az élet más irányba terel, és vannak időszakok, amikor gondolni sem tudok a futásra. Ilyenkor általában az történik, hogy meglátok egy futót, és felébred bennem a lelkiismeret. Nehezen, de elindulok. Csabi az évek során mindig türelemmel és megértéssel kezelte a hullámvölgyeimet, alakítva az edzésterveket az aktuális helyzetnek megfelelően. Sok mindenről lemondtam az évek során, a vele való együttműködésről nem fogok.”